Juhtúrós lepény

Ember nincs itthon, és a mára szánt ebédemet tegnap eltüntette vacsorára. Ilyenkor magamnak kisebb adagot készítek, hogy azért mégse kelljen 3 napig enni, és a lehető legegyszerűbb legyen az elkészítése. Múlt héten kaptunk egy kis házi juhtúrót, amit már nem lehetett tovább tartogatni, ezért ezzel szerettem volna valamit kezdeni. Először arra gondoltam, hogy csinálok egy kenyérlángoshoz hasonlatos tésztát és azt kenem meg tejföllel kikevert juhtúróval, amire szórok némi lilahagymát. A gondolatot tett övette, ki is mentem a kamrába a lilahagymáért, csak közben válozott a menetrend (eltérített az internet: Delcsi süt-főz, de főleg süt), és ez lett belőle: 

Kb. 125 gr juhtúrót kikevertem egy kis tejföllel, egy tojással és 3-4 evőkanál liszttel. Először 3 evőkanállal tettem bele, de mikor elkezdtem sütni, túl lágynak ítéltem, ezért tettem bele még egy kicsit. Igy már nagyon jó lett. Serenyőt pici olajjal kikenve megforrósítottam, és kanálnyi masszát raktam bele, és próbáltam kissé elsimítani, h lapos vékony lepényke legyen belőle. A kör alaktól igen messze vagyok, de ez nem vont le semmit az élvezeti értékéből. Egy leves után isteni másodikat dobtam össze. Vacsorára is ideális. A fotózáshoz nem kentem tejföt rá, mert olyan szép lett a mintázata a megpirulásának, de mikor falatoztam, megkentem jó sok tejföllel. Ha nem lettem volna lusta, egy kis bacont is pirítok hozzá. Bár a juhtúró miatt így is elég sós volt.

Nem baj, jól megy hozzá a limonádé :) 

Ha kisebb lepénykéket készítünk, akkor remek borkorcsolyának való. Legközelebb vendégek jönnek, ki is próbálom...

A táplálkozás szokásairól (1. rész)

Mániákusan érdekel, hogy hogyan élhettek a vidéki nénikék, bácsikák a dédnagyanyám korában. Szerintem egyre kevesebbet tudunk ennek a letűnt kornak a szokásairól, hétköznapjairól. Mindig lenyűgözött egy autentikusan berendezett parasztház a maga egyszerűségével, illetve gyönyörűségével. Hatalmas erővel gyüjtögetem a régi recepteket, szakácskönyveket és a tájegységek jellegzetességeit. Van, amit igyekszem meg is főzni, de sokszor csak olvasgatom, hogy milyen finomságok kerültek az asztalokra és hogy mennyire önellátóak voltak őseink. Keresem a kapcsolatot a motani idősebbekkel a környékünkön is, akik szinte önállátó módon élnek, és próbálok minél több trükköt, praktikát eltanulni tőlük. Mióta Üllőn élünk próbálom én is megtermelni azokat a zöldségeket és gyümölcsöket, amiket fogyasztunk, és a lehető léegkevesebb tartósítószer nélkül elrakni amit lehet a téli napokra. 

A napokban keresni kezdtem a neten olyan cikkeket, amelyek hitelesen mutatják meg hogyan is volt régen... Most ebből szemezgetek, bár még nem tudom milyen hosszúra is nyúlik ez a kis beszámoló...

A késői középkor kezdetét egy jelképes fordulattól számítjuk: eltűnt a családi felszerelések közül a cserép főzőbogrács. Ez az edény a honfoglaló magyarokkal került a Kárpát-medencébe, az Árpád-kori régészeti emlékanyag állandó darabja, az Árpád-kor végéig a köznép főzőedénye volt. Cserép főzőfazékra, fémüstre való felváltása jelképesen zárja azt a periódust, amelyben a honfoglaló magyarság gazdasága, települése, lakása, társadalomszerkezete, a köznép kötelezettségei az európai feudalizmus normái szerint alakultak át. Az átalakulás során régi és új elemekből állt össze a késő középkor alapvető élelmiszerkészlete: marhahús, a korábbinál több disznó-, juhhús és baromfi; tejtermékek, gabonafélék, hüvelyesek, levél- és gyökérzöldségek; elmaradt viszont a lóhús. Mivel az ételkészítés technikájának lehetőségei nagyon is végesek, nem meglepő, hogy a korábban domináns eljárások folytatódtak: gabonafélékből és hüvelyesből egyaránt elsősorban kásaétel készült, a hús elkészítésében uralkodott a főzés a széles néprétegek táplálkozásában.

Az erjesztett kenyér sütése a késő középkor újdonsága, egyúttal legjelentősebb ételkészítési újítása a magyar köznépi háztartásban. A kenyér a középkor luxusélelmiszere, a 11. században beléphetett a felső társadalmi rétegek táplálkozásába. A köznépnél a 14. században elterjedtté vált kenyérsütést a 15. században követte nagyünnepre a tészta finomabb változata, a kalács. A kenyérfogyasztás 15. századi mértéke azonban még jóval alacsonyabb lehetett a kora és későbbi újkorinál.  A késő középkori mennyiség fejenként napi 10–15 dkg, évi 30–56 kg kenyér átlagfogyasztását engedte meg. Ezzel összhangban magasnak feltételezik a kása (köles, árpa) és hüvelyes-fogyasztást. Ugyancsak számottevő lehetett még az árpából készíthető, erjesztetlen lepénykenyér fogyasztása. (Összehasonlításul: 1970-ben 103,7 kg/fő/év, 2009-ben 73 kg/fő/év)

Az étkezések napi rendje a középkor végére 2 étkezésben állapodott meg. Ezek az étkezések délelőtt és délután voltak, mindkettő hasonló súllyal bírt, meleg ételekből álltak. További kiegészítő étkezések csak nehéz fizikai munkát végzők esetében társulhattak az alap étkezési rend mellé. Kenyérben szegény délnémet területeken a korszakban a mellékétkezések is főtt meleg ételekből álltak, a kenyérben bővelkedőknél pedig kenyér köré szerveződtek. A Kárpát-medencében a parasztoknál a napi csupán két étkezés még a 19. század legvégén is rendszeresen előfordult a legnagyobb nyári munkaidőben.

A késő középkori magyar táplálkozáskultúrában érvényesült a katolikus egyház központi irányítása, a húsevőnapok, illetve a böjt és absztinencia váltakozása. Ezeket a szabályokat a 11. századtól kezdve vezették be. A köznyelvben böjtnek mondott napok többségére valójában csak az absztinencia szabálya vonatkozott, amely az étkezések számát és bőségét (mint böjtre, jejunium) nem korlátozta, csak az állati eredetű élelmiszerek (hús, szalonna, tej, vaj, túró, tojás) fogyasztását tiltotta. Szigorú böjt (jejunium) vonatkozott elvileg a nagyböjt valamennyi napjára (vasárnapok kivételével), a négy évszak egy-egy kántorhetének szerda, péntek és szombati napjára, egyes vigiliákra és minden hét pénteki napjára az absztinenciában rendelt élelmiszertilalmak megtartásával. Az étkezések száma és a jóllakás tekintetében széles körű elismert felmentések érvényesültek, így a mindennapi életben ezen böjtös napok többségét, köztük a heti pénteki napot csak absztinenciával tartották meg. Míg a pénteki absztinencia ajánlása egyetemes szabályt eredményezett Európában, az év valamennyi szerdai, illetve szombati napjára kiterjedő absztinencia csak regionális egyházkerületekben érvényesült. Regionális hatókörű maradt a középkorban az adventi absztinencia is. Az absztinencia értelmezése a 15. századi Európában az enyhülés irányában volt mozgásban. A korai művek jellegzetessége, hogy az ételeket a húsevőnapok, valamint a hústalan napok két kategóriája szerint csoportosítják. „Tojásétkek” vagy „vajas étkek” a húsos és hústalan étkezés közt elhelyezkedő olyan absztinens napok ételei, amelyeken a tojás és tejtermék megengedett, csak a hús tilos. A „böjti eledelek” fejezetek ezzel szemben hús, tojás, tejtermék nélküli recepteket hoznak.

A húsos és hústalan napok visszatérő szabályos váltakozása a hét során, amely a középkorban egyházi szabályozás hatására alakult ki, a magyar népi táplálkozáskultúrában lehetővé tette a heti étrend intézményének későbbi gyakorlatát egy olyan időszakban, amikor a korábbi absztinenciaszabályok már enyhültek, az ételek sorozata viszont a megkülönböztetésre alkalmas új taggal (főtt tészta) egészült ki.

A későbbi asztali etikettből a középkor végén még csak az asztal volt meg. A magas asztal ekkorra Európában elérte a vidéki társadalmat, új bútordarabként a magyar parasztházakat is. Ettől csak reliktumterületek maradtak el, mint például a Balkán, ahol a magasabb társadalmi állású rétegek is még sokáig a régi alacsony „asztalt” részesítik előnyben. Úgy látszik, a magyar parasztok közt a középkorban párhuzamosan terjedt a bútortörténet legújabb formája, a magas, négyszögletes asztal, valamint a korábbi, kerek lapú, valamivel alacsonyabb evőszék. Párhuzamos jelenlétük esetén az evőszék mindennapi, az asztal ünnepi étkezésre szolgálhatott. Az asztalt körülvevők a késő középkorban az egész társadalmi skálán közös tálból, az ujjukat használva ettek. Az evőeszközök közül saját kés, valamint egyik-másik ételhez kanál volt használatos.

A késő középkor az a korszak, amikor az európai elit először tart számon elismert szakácsművészeti központot, amely az itáliai volt. A korábban induló kéziratos receptgyűjtemények mellett a könyvnyomtatás lehetőségének megnyíltával 1475-től kezdve megjelentek Európában nyomtatott szakácskönyvek is. Az első a Platina néven író olasz humanista, Bartolomeo Sacchi munkája latin nyelven, 1475-ben Rómában. A német sorozat tíz évvel később indult. Magyar kiadványra még bő két évszázadot kell várni.

Folyt köv. innen :)
Forrás: Magyar Néprajz IV. kötet

Kókuszos darázsfészek

Az előző posztban emlegetett kedves ismerőstől kaptam kölcsön 2 könyvet, hogy nézegessem meg őket. Az egyiket persze nekem is azonnal meg kellett vennem, mivel rajongok a hagyományos receptekért, a tájegységek receptjeiért, és mióta Üllőn élünk a hagyományos parasztkonyha iránt is nagy érdeklődést tanúsítok. És a kelt tészták különösen foglalkoztatnak, csodákat lehet belőlük alkotni! Már a könyv címe is mutatja, hogy milyen jellegű finomságok találhatók benne! Nem másról beszélek, mint a A Nagyi sütije című könyvről, melyről bővebb információk itt : http://www.polc.hu/konyv/a_nagyi_sutije/707355/
Nekem nagyon bejött mivel tényleg a hagyományos "nagyi-féle" ízekkel lehet benne találkozni. Most egy olyan receptet választottam a könyvből, melyet már többször megsütöttem magunknak, de karácsonykor is ez került az asztalra. A tágabb család most találkozott vele először, és azt kell mondanom, a többi sütit elég felesleges volt megsütni, mert inkább ez fogyott! Fogadjátok szeretettel minden alkalomra ideális. Akár egy vasárnapi ebéd után, akár reggelire, uzsonnára egy pohár tej mellé, vagy alkalomra...

Hozzávalók: 40 dkg finomliszt, 25 dkg margarin, 1 dl tej, 2 dkg élesztő, 1 ek cukor, 4 tojás sárgája. A krémhez: 4 tojás fehérje, 30 dkg cukor, 1 ek 10%os ecet, 1 csomag kókuszreszelék.

Elkészítése: Az élesztőt 1 dl tejben 1 kanál cukorral felfuttatjuk. A lisztben elmorzsoljuk a margarint, hozzáadjuk a megkelt élesztőt, és a tojások sárgáit, majd alaposan összegyúrjuk. 4 cipóra osztjuk és fél órt pihentetjük.
Addig elkészítjük a krémet: a 4 tojásfehérjét a cukorral és az ecettel gőz fölött habbá verjük, majd belekeverjük  a kókuszreszeléket. A tésztát téglalap alakúra nyújtjuk, és megkenjük  a kókuszos krémmel. Vigyázzunk, hogy a maradék tésztánkra is jusson a krémből. Az én tapasztalatom, hogy ez a mennyiség épen elég a 4 cipónyi tésztára, de volt már olyan is, hogy kicsit vastagabbra kentem és az utolsó tésztára nem jutott, így abból kakaós csiga lett! :) Tekerjük fel a tésztát, és vágjuk 2 cm-es darabokra. Én újabban a széleit tekerés előtt be szoktam hajtani, így a széléről levágott darabok is megállnak a vágott felükön a tepsiben. Előmelegített sütőben addig sütjük, míg a tetejük szép világossárga nem lesz. Vaníliás cukorral meghintve tálaljuk. Bekem elkég édes anélkül is, így én ezt az utolsó fázist ki szoktam hagyni!

Szilvalekváros mufin

Először is Boldog ÚJ Évet mindenkinek! Végre megszületik az idei első bejegyzés is! Ezt a sütit még tavaly késztettem el, és már akkor megígértem, hogy hamarosan felkerül az őt megillető helyére, de aztán ahogy az már lenni szokott teltek-múltak a napok, jöttek az ünnepek, készülődés, ajándékok, vendégségek, főzések, sütések.... Még ősszel kaptam egy kedves ismerősömtől igazi szilvalekvárt. Ugyan én is gyártottam sajátot, de az közelében sincs a rézüstben legalább 1 napon át főzött cukormentes finomságnak. Tavaly előtt kaptunk egy kis üveg kóstolót, idén már illetve tavaly (még szokni kell, hogy újabb év van) szóltam vennék belőle, ha van fölösleg. Aztán eljött a nagy nap és kedves ismerősünk be is állított az 5 kilo csemegével. Ehhez kerestem vmi jó kis sütemény receptet, mikor az alábbira bukkatam:

Hozzávalók: 3 tojás, 15 dkg cukor, 10 dkg vaj/margarin, 20 dkg finomliszt, 1 tk sütőpor, ½ tk. szódabikarbóna, 5 ek. kemény házi szilvalekvár + a töltéshez, 8 ek. víz, 1 tasak vaníliás cukor, 1 kk. fahéj, ½ citrom reszelt héja; a tetejére: 10 dkg étcsokoládé, 1 ek. margarin.

Elkészítése: A kemény lekvárt eldolgozzuk a vízzel. (Ha puhább a lekvár, kevesebb víz is elegendő, én szinte nem is tettem hozzá.) A tojásokat krémesre keverjük a cukorral, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a puha margarint, a lekvárt és a citromhéjat. A lisztben elkeverjük a sütőport, a szódabikarbónát és a fahéjat, majd fakanállal az előbbiekhez keverjük. Margarinnal kikent, vagy papírkapszlikkal bélelt muffinformába kanalazzuk a tészta felét, majd mindegyikbe teszünk 1-1 kiskanál lekvárt. Befedjük a maradék tésztával és előmelegített sütőben 25 percig sütjük. 

Jó étvágyat hozzá! Vigyázat, hamar elfogy :) 

A recept az alábbi oldalon található más szilvalekváros finomságokkal együtt: http://www.magyarszo.com/fex.page:2009-04-23_Szilvalekvaros_sutemenyek.bot

Idén tervezem a sűrűbb megjelenést, persze tavaly is ezt mondtam, de majd most!!!

Étteremajánló - Szendzso Cafe

Időnként szoktunk vendéglátó egységeket látogatni. Időnként elégedettek is vagyunk. Sajnos csak időnként. Lehet, hogy rossz helyeket próbálgatunk, az is meglehet, túl kritikus vagyok, de nagyon kevés olyan helyet tudok felsorolni, ahova bármikor szívesen visszamennék. Olyat meg még kevesebbet, amikre évek múltán is nyálcsorgatva emlékezem. Jó, azért van ilyen!

De most! Most megtaláltuk a Szendzso Cafet! Nem magunktól, hanem mutatták, de ez mit sem von le az értékéből! Szóval Budapesten van egy csoda, ahova bármikor gondolkodás nélkül mennék. És amire sztem évek elmúltával is emlékeznék, ha mondjuk a sorsom jó messzire repítene és nem lenne lehetőségem legalább néhanapján meglátogatni. Mikor a honlapot nézegettem mit is vacsizzak, mert hát nem titok: közös vacsoráról szólt a szombat esti program egy kedves baráti párral, akkor ijedten kaptam a  telefont, hogy mit fogunk itt enni? Hiszen ez egy reggeliző kávézó!!! Kedves barátném megnyugtatott, hogy én csak ne izguljak, jól fogok lakni! Hittem neki, és milyen jól tettem! Mondhatni az asztaltól igen nagy kínok árán tudtam csak felállni! de ha még elém raktak volna vmit (milyen jó, hogy már nem tette senki:)), azt is megettem volna... gondolkodás nélkül... No lássuk sorjában...

Megérkeztünk egy nagyon hangulatos picurka kis helyre. A sarokban egy igazi retro rádióból ha jól emléxem pont U2 szólt, innentől kezdve nagy baj már nem lehet - gondoltam! (aztán sorra csupa olyan nóta, amiket igazán kedvelek). Teát kértem első körben. Több teásdoboz megszaglálása után (melyek mind isteniek voltak) végül a bogyós gyümölcs változatra esett a választásom. Mézzel. Nem bántam meg. Az illata után az ízében sem kellett csalódnom. Nagyon finom volt. Közben megérkeztek a barátaink és végre rendelhettünk. Én egy Wrap-et kértem salátával, csirkehússal töltve. A tortilla-szerű cucc, amibe bele volt tekerve házi készítésű volt, ha jól tudom. Minden nap van ebédre menü, és soxor vacsorára is lehet belőle menteni. Párom azt választotta, ő sem bánta meg. Tepsis rozmaringos csirkehús volt paradicsomos szósszal áthúzva krumplipürével körítve. Hát abból is meg tudtam volna enni egy adagot! :) Aztán nem mintha kellett volna, de annyira rákattantunk az étlapon szereplő mangalica tálra, hogy azt is meg kellett kóstolni. Ebben sem csalódtunk. Volt rajta sonka, kolbász, paprika, paradicsom, helyben sütött friss(!) kenyér, teavaj. Édes bugylibicskával. Szóval miután ezt is bepusziltunk, mindenki csipegetett róla egy picikét, csak el kellett fojtani ezt a remek lakomát egy kis édességgel. És hát mi mást ehet ilyenkor az ember lánya, mi lányok kértünk egy-egy csokiszuflét. Amint kihozták és az én életem párja is megkóstolta (megjegyzem már azon csodálkoztam, h nem rendelt alapból magának egyet), azonnal mehetett az aranykezű séfünk csinálni még egyet! Bevallom nőiesen visszakértem a falatot, amit kostoló gyanánt adtam! (pedig a párom az egyetlen, akitől általában nem sajnálok egyetlen falat finomságot sem!). Megjegyzem a konyha csak 8ig van és mi az utsó szuflét kb 8 óra 10kor kértük. És kaptuk is! Kedvesen és mosolyogva! Vaníliafagyival, bogyós gyümölcsöntettel... hmm. még most is összefut a nyál a számban, ha rá gondolok, arról nem is beszélve, hogy aznap éjszaka csokiszuflékkal álmodtam :).

Egyébként árulnak helyben teákat, és egyéb kézműves termékeket, amiket az üzletben meg is lehet kóstolni az étlapról a különböző ételekben, italokban. Mi egy szilvás sörrel gazdagabban tértünk haza, amit ajándékba kaptunk! Még nem ittuk meg, várom a megfelelő alkalmat a kóstolásra!

Összegezve: remek hely, remek (magas borravalót érdemlő) kiszolgálás, barátságos árak, mosolygós tulajok, jó ízű, minőségi ételek és italok. Gyerekeseknek egy elkülönített gyerekkuckós asztal. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
A honlap elérhetősége:  Szendzso Cafe

Pho - Vendégség a láthatáron!

Megkértem egy kedves barátnőmet Borja-lányt, hogy alkalomadtán vendégeskedjen a blogon! Nagy gasztrovarázsló, imád főzni, és szeret újdonságokat kipróbálni! Sok okosságot tanultam tőle az elmúlt időszakban. Szeretném, ha ti is hasonlóképpen fogadnátok, és olvasgatnátok időnként felbukkanó írásait! Nem szaporítom tovább a szót, álljon itt a mai recept...

Mit tegyen az ember, ha "prominens személyeket" vár vacsorára, valami igazán különlegessel szeretne előrukkolni, ám de betegségből lábadozik, és egy 6 hónapos gyerkőc is kéz alatt van?!
Jött az Isteni szikra: Phoe  
Az meg mi? Az meg ki?
Egy vietnami leves.
Gyakorlatilag magától elkészül, laktató, különleges ízű és nem utolsó sorban szemet gyönyörködtető a látványa tálaláskor.
Én a tyúkot választottam alapul. ( Készülhet még marhából vagy kacsából is, de van halas-rákos változata is)
Tehát a madarunkat megúsztatjuk egy jó nagy fazék hideg vízben. Hogy meg ne fázzon, gyújtsunk is alá!
Amíg a vizünk szép lassan melegszik, addig a tűzhely gázrózsáján (nyáron szabad tűzön)
Süssünk meg egy szép nagy fej vereshagymát, majd pedig egy darab ( kb hagymányi) friss gyömbért!
Én már ilyenkor imádom az illatokat a konyhában!
Nincs más dolgunk,mint ezeket is a fazékba pottyantani 2 rúd fahéj és megfelelő mennyiségű só társaságában.A levessel innentől semmi dolgunk!
A tálaláshoz készüljünk elő:
Vágjunk apróra 1 csokor újhagymát, egy csokor koriander zöldet, 2 chili paprikát, főzzünk meg egy zacskó rizstésztát. Mindegyiket tegyük szép tálkába, sorakoztassuk az asztalra őket. Egy lime-ot is felcikkezhetünk, azt is lehet bele csepegtetni.
Ekkor már a látvány is kezd alakulni a színes küblikkel az asztalon...
Kb másfél óra múlva el is zárhatjuk a gázt (vagy villanyt, vagy egyebet:)) Akkor jön a marcangolás: Fejtsük le a csontról az istenien illatozó húst, tegyük ezt is egy tálba. A leszűrt leves kerüljön az asztal közepére forrón. Innentől pedig mindenki kedvére adagolhatja  tányérjába a hozzávalókat!
Nálunk általában  "jaj! maradt egy kis tészta az alján, öntök rá még levest, nahát most meg lé maradt, zsupsz egy kis husi bele....." alapon elfogy minden, közben jót beszélgetünk és kézről kézre járnak a tálkák a fűszerekkel.
Gyors, különleges, illatos, finom és forró! :)

Sertésszűzérme baconbe csomagolva

Elég régen készült el ez a recept, még valamikor a meleg nyári napokban. Azóta sok finomság került az asztalra és még több a kamrába. Idén mindenféle lekvárt sikerült eltenni. A körtefa ontotta magából a gyümölcsöt, a végén már nem bírtunk ránézni. És azt hiszem a család egyéb tagjai sem. Készült belőle körteszörp, körtebefőtt, körtelé, körtelekvár, körtés süti... és ettük nyersen is rendületlenül... de csak nem akart fogyni. Adtam anyuéknak, öcséméknek, szomszédoknak és még mindig volt... :) Az volt az érzésem, hogy egyet leszedünk róla kettő nő a helyébe. Ja és ki ne felejtsem a cefrébe is sikerült juttatni a lehullott megnyomódott egyedekből. Na valamikor a körteszezon kellős közepén lehetett az az isteni sugallat, hogy együnk sertésszüzet. Mondjuk nem tudom, ez most hogy jön ide, de a körtés finomságokról nem készült fotó (amit persze utólag még lehet pótolni) és valahogy össze kellett kötni a két témát, ha már nekiálltam mesélni... Gyengén sikerült, de most már mindegy :)

Szóval a recept. Volt otthon a hűtőben egy gyönyörű darab ebből a husiból, és a különböző főzőműsorokban láttam, hogyan is csinálják a nagyok. Szépen kissé vastagabb darabokra felkarikáztam a husit. Sóztam, borsoztam és az oldalát körbetekertem egy kis baconnal. Fogpiszkálóval megtűztem. Forró kicsit olívás serpenyőbe raktam egymás mellé, és varázsoltam rá egy kis kérget! A nagyon aszondják, így a fincsi leve benne marad a husiban, és nem szárad ki, mialatt a sütőben készre sül. Szóval pár perc alatt megsütöttem mind a két oldalát és enyhén olívaolajos tepsibe ill kis cserép tűzálló tálba raktam őket. A serpenyőben visszamaradt egy kis leragadt husi, ezért szintén ahogy a nagyoktól láttam, loccsintottam rá egy kicsi fehérbort, ami felszedte a maradékot és isteni szaftot csinált belőle. Ezt ráöntöttem a húsra és betoltam a sütőbe. Készre sütöttem. Közben életem párja megcsinálta a rizst hozzá, mert ez szigorúan az ő feladata, és a fenti gyönyörűség lett belőle! Jó étvágyat hozzá. Nagyon egyszerű elkészíteni és finom ebéd (vagy más) lehet belőle viszonylag hamar.