házikó

házikó

2010. augusztus 17., kedd

Szabadság után

Visszajöttem szabiról. Persze erős túlzás azt mondani, hogy visszajöttem, mert el sem mentem sehova. Idén Üllőn nyaraltunk:) Viszont készen van a tetőnk, 10 évig nem nagyon kell hozzányúlni, és a kazán is ki lett cserélve. Talán már nem lesznek havi 50ezres gázszámlák. (A remény hal meg utoljára.) Az otthon eltöltött idő alatt rengeteg fénykép készült a kertről, meg mindenféle finomságról, amikre már nem is emléxem, hogy mik voltak azok, a fényképekről majd csak eszembe jutnak :), de van egy pöti probléma: nem találom a fényképezőgép adatkábelét, így nem tudom egyelőre feltenni a képeket. Pedig megvan a korábban megígért vadszilvalekvár fénykép is... Így marad a kép nélküli beszámoló és remélem hamarosan a képeket is mellé tudom majd varázsolni.
Tegnap azt hittem naívan, hogy majd frankón takarítok és visszaállítom a konyha majdnem eredeti állapotát, de be sem jutottam a kertből sötétedésig. A paradicsomaim az eső hatására kb annyit nőttek 2 nap alatt, mint máskor egy hét alatt. Amikor kaptam a befőző paradicsom palántáit tavasszal, a szomszéd néni felhívta a figyelmemet, hogy milyen szép nagy paradicsomok lesznek majd rajta. de azt nem mondta, hogy a palánták idővel embermagasságúra fognak nőni, így hát most fogom a fejem a méteres karók mellett, hogy a tetejét hova kötözzem. Szólok embernek, baj van, újabb karók kellenének. Hármat viszonylag hamar sikerült is előállítani, csak nehezen férek hozzájuk. Kicsiként azt hinné az ember, hogy kellő távolságra ültette egymástól a palántákat, aztán júliusban mindig rájövök, hogy megint kicsit sűrűre sikeredett az ültetés. Szedéskor nincsen gond, de a kötözést jól megszenvedtem tegnap. De nagyjából most megint rendben vannak a gyönyörűségek. Nem tudom ki hogy van vele, de most sokkal lassabban érnek be, mint tavaly. Tavaly ilyenkor már kilószám szedtük le a paradicsomot, most meg még a nagyobbik része zöld, és naponta csak 1-2 szemet sikerül leszedni. Viszont koktélparadicsomot most ültettem először. Van ám sárga 2 tő, és piros is 1. Ez a koktélparadicsom a világ egyik legklasszabb dolga. Bőségesen érleli be a termését, és rengeteg van rajta. Meg is fogadtam, hogy minden évben lesz. Mondjuk idén kicsit túlzásba estem a paradicsompalántákkal. Tavalyi 10 tőhöz képest idén sikerült 30 fölé menni az állománnyal, de hát kinek van szíve egyet is kidobni a kis növénykék közül:)Meg hát azt hittem, a fele nem fogja majd túlélni, de szinte az összes megmaradt :) Egyik szomszédtól is kap az ember egy tejfölöspohárnyit, másik szomszédtól is kap az ember egy tejfölöspohárnyit, aztán már nem is fér el más a veteményesben :)Idén saját paprikapalántákkal is bepróbálkoztam. Van Tv-paprika, zöldpaprika, almapaprika, piros fűszerpaprika, macskapöcse, és azért még vettem sima chilit, meg lila chilit is. Ez utóbbiakból csak 1-1 palántát. Ja és próbaképpen elvetettem még tavasszal pár kaliforniai /vagy pritamin paprikának a magját, és tegnap felfedeztem, hogy azon is van már termés! Határtalan boldogsággal töltött el. Ha már így belekezdtem, elmesélem, hogy a hétvégén felszedtem az utolsó vöröshagymákat is. Lett kb 2-3 kg. Egy darabig legalább nem kell venni. Kísérletképpen eldugtam tavasszal 2-3 gerezd fokhagymát és láss csodát, lett 2-3 fej fokhagymám :) Jövőre sztem ezt is kicsit nagyobb üzemben fogom termelni. És ha van valakinek ötlete, hogy lilahagyma, illetve mogyoróhagyma dugványt hol lehet találni, azt nagyon megköszönném, mert jövőre azt is szeretnék majd ültetni, de tavasszal ilyesmiket nem nagyon láttam. Este learatom a padlizsán újabb példányait, remélem embert meg tudom győzni, hogy padlizsánkrémet szeretne csinálni ma este :)